promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Még el sem kezdődött az X-Faktor és máris áll a bál: komoly ellentét feszülhet két mentor között
Borítókép:  YouTube - ZSHOW time
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Kimondták egymásról az őszinte véleményüket, borítékolva van a feszültség.

Hosszú várakozás után végre kiderült az RTL egyik legsikeresebb műsorának, az X-Faktornak a szereplőgárdája. Idén is négy mentorszék található a stúdióban, azonban Gáspár Laci személyén kívül a többi résztvevőt homály fedte. Az RTL szép lassan csöpögtette a neveket, ezzel is fenntartva a folyamatos feszültséget. Elsőként Majka neve derült ki, ami nem okozott túl nagy meglepetést, hiszen Magyarország egyik legsikeresebb zenésze már a csatornához való átigazoláskor jelezte, hogy érdekelné a lehetőség és szívesen folytatná azt, amit anno a Sztárban sztárban elkezdett. Sokan azt gondolták, hogy Pápai Joci is helyet kap mellette, ám ez végül több okból nem valósult meg.

A következő mentor neve már jóval nagyobb meglepetést és ezzel együtt zúgolódást is okozott, ugyanis a harmadik székben a ValMar szépfiúja, Valkusz Milán foglal helyet. Utoljára érkezett a női mentor neve, akiből valamiért eddig minden évadban csak egy volt: az RTL ezt igen nagy bejelentésnek szánta, de ez sem durrant akkorát, mert több ezzel foglalkozó topikban már felmerült az énekesnő neve, mint biztos befutó: Tóth Andi kapta meg ezt a pozíciót, aki garantáltan tovább fogja borzolni az emberek idegeit, hiszen megosztó személyisége itt mindennél jobban megmutatkozik majd. Ellenben aki kedveli, még jobban fogja majd, hiszen szakmai profizmusa, hozzáértése és tehetsége elvitathatatlan, ennek megcsillogtatására pedig tökéletes lehetőség ez a műsor.

A mentorok kiléte tehát kiderült és mindenki elkezdte találgatni, hogy mégis mit tud majd kezdeni egymással ez a négy ember. Elsőként Tóth Andi szólalt meg az RTL Reggeli című műsorában, ahol egyenként kifejtette véleményét a mentortársairól. Mindenkit érdekes és izgalmas karakternek tart, aki megérdemli, hogy ott üljön abban a bizonyos székben. A legnagyobb ellentét szerinte közte és Gáspár Laci között van, ott kérdőjelesen beszélt a közös munka sikeréről, de szerinte át fogják tudni hidalni a nehézségeket. Erről így fogalmazott:

„Laci nyilván egy poéngyár. Talán vele lesz egy kicsit nehezebb, de hát szerintem ezt ő is tudja, ha jól hallottam, ő is elmondta, hogy rólam gondolja azt, hogy nagyon ellentétek vagyunk.”

Ezek szerint valahol már Laci is kifejtette a véleményét, valahol, valamilyen platformon, ahol ő is fenntartásokkal kezelte Andival való jövőbeli kapcsolatát. Az biztos, hogy két nagyon erős személyiségű emberről van szó, akik lehet, hogy néha összekülönböznek majd, ám mindkettőjüknek láttuk már a másik, kedves és barátságos oldalát is, így a gyors összeszólalkozások után várható a kibékülés is.

Andi interjúját, melyben az X-Faktorról beszél ide kattintva tudjátok megnézni:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás